
Az előadás elején előadónk, Dr. Jarosievitz Beáta, iskolánk tanára, az MTA köztestületi tagja, az MTA ALUMNI előadások iskolai szervezője, nagy tisztelettel köszöntötte a spanyol Erasmus látogatáson résztvevő diákokat és tanárokat.
Ezúttal előadónk saját maga mutatkozott be, de előzetesen röviden ismertette az MTA ALUMNI programot, amely 2,5 éve töretlenül sikeres.
A program elindulását a Magyar Tudományos Akadémia elnökének köszönhetjük, hiszen elnöki programjában a tudománybarát társadalom és közgondolkodás kialakítását jelölte meg az egyik legfontosabb céljaként.
Az ALUMNI program legfőbb céljai:
A diákok segítése abban, hogy képessé váljanak a hiteles információk felismerésére és megkülönböztetésére az egyre gyorsabban terjedő áltudományos hírektől.
A kutatói pálya népszerűsítése, a kutatói műhelyek bemutatása, a kutatóműhelyek és az érdeklődő diákok közötti kapcsolat kialakítása. A továbbiakban Dr. Jarosievitz Beáta rövid bemutatkozása következett.

A rövid bemutatkozást követően a tanárnő egy interaktív, kísérletekkel és énekkel színesített, angol nyelvű előadást tartott a díszteremben.
Ezúttal a díszteremben néhány diák már csak a földön tudott ülőhelyet találni, annyira nagy volt az érdeklődés. Az előadás teljes ideje alatt nagyon sokan fotóztak, videóztak, élvezték a foglalkozást.
A tanárnő az előadása első részében ismertette főbb kutatási témájának kiemelt hipotéziseit, melyek értelmében: az IKT és multimédia oktatásban való használata nagyon fontos és hasznos, a nukleáris létesítmények közelében. a környezeti minták, minimum heti monitorozása, mérése elengedhetetlen
a környezeti minták ellenőrzését legtöbb esetben gamma-spektrometriás mérési módszerrel végzik.
A tanárnő munkásságának céljai: a fizika népszerűsítése, megkedveltetése, a diákok folyamatos motiválása. Ehhez illeszkednek kutatási témái is.


Az előadás további részében a téma ismertetésére több módszer alkalmazását is láthattuk: frontális oktatási módszert, kooperatív módszert, IBL – t, azaz a kutatásalapú tanulás/tanítást.
A továbbiakban az atommag összetételét, tulajdonságát ismerhettük meg.
Ismerve az atom rendszámát, az atomok tulajdonságait is megismertük. Az előadásban megismertük Henri Becquerel felfedezését, a X-ray sugárzást, és a sugárzás alapvetői fajtáit. A száraz elmélet csak az egyszerű gyerekdalokra épített fizikai mondandó elsajátításával vált érdekessé.

A továbbiakban a maghasadás és magfúzió közötti különbséget ismerhették meg a diákok.
Az előadás fénypontja a fenntartható láncreakció fogalmának bemutatására, megérttetésére összpontosult. A fogalom ismertetését kísérlettel, diákokból álló modellekkel, tanári kísérlettel sikerült megértetni.

Az előadás lenyűgözte a diákokat, a spanyol vendégeket. Ezúton is köszönjük a fantasztikus látványt – láncreakciót kísérlettel, játékkal – dominóval, és diákokból álló modellekkel.


Ezúton is köszönjük az előadást!
Szerző: Vitéz Kata
Szervező: Dr. Jarosievitz Beáta