Előadás címe: A Curie család
Előadó: Dr. Radnóti Katalin
főiskolai tanár
ELTE TTK Anyagfizika Tanszék, a Magyar Nukleáris Társaság elnökségi tagja
A megtartott előadás diasora itt látható.

Az előadásról készült videó itt tekinthető meg.

Iskolánkban izgatott készülődéssel várták mind a diákok, mind a tanárok a tavaszi szünet előtt két nappal megszervezett Fizika Napját, amelyen két MTA ALUMNI program keretében tervezett előadást is hallhattunk.
Ez alkalommal az MTA ALUMNI program keretében iskolánkban nagy tisztelettel köszöntöttük vendégünket és előadónkat, Dr. Radnóti Katalin professzor asszonyt, az ELTE TTK Anyagfizika Tanszék főiskolai tanárát, a Magyar Nukleáris Társaság alelnökét.
Először Bencze Kitti Gabriella a 9A osztály tanulója az esemény levezetője mutatkozott be, majd tisztelettel felkérte Gál Ferenc igazgató urat, hogy köszöntse a hallgatóságot, és nyissa meg a rendezvényt.

Bencze Kitti Gabriella a 9A osztály tanulója
Gál Ferenc – igazgató köszönti a megjelenteket

Igazgató úr tisztelettel és elismeréssel köszöntötte a vendég előadónkat és a mintegy 120 érdeklődőt (diákokat és tanárokat). Beszédében kiemelte a fizika fontosságát, valamint utalt rá, hogy valószínűleg a fizika a 21. század tudománya is lesz, amely talán választ add életünk problémáira.
Igazgató úr beszédében megköszönte a szervezést, és jó munkát kívánt a sikeres Fizika Naphoz.
Ezután levezető elnökünk Kitti néhány szóban ismertette az MTA ALUMNI program legfőbb céljait, bemutatta az előadót, és ezt követően felkérte előadásának megtartására.

Előadó: Dr. Radnóti Katalin
Dr. Jarosievitz Beáta: programgazda, szervező

Dr. Radnóti Katalin professzor asszony a Curie család életéről és munkásságáról tartott érdekfeszítő előadást, amelyből a diákok betekintést nyertek egy kétszeres Nobel-díjas tudós és édesanya, Nobel-díjas lánya és a megpróbáltatásokkal küzdő családja életébe és munkásságába.
Az előadásból megtudhattuk, hogy Marie egy társasági összejövetelen találkozott először Pierre Curie-vel, akivel nagyon hamar házasságot kötött. Boldog feleségként még főzni is megtanult, francia férje pedig – a franciákra nem jellemző módon – lengyelül tanult; mindketten, ahogy tudtak, kedveskedtek egymásnak. Pierre és Marie nászútjukat már közös laboratóriumukban töltötték, és onnan ki sem mozdultak. Szenvedélyesen szerettek együtt dolgozni, aminek igen hamar meglett az eredménye.
1903-ban Marie Curie, Henri Becquerel és férje, Pierre Curie közösen fizikai Nobel-díjat kaptak kutatásukért. Az uránérc láthatatlan sugárzását vizsgálták, amelyet később Marie nevezett el radioaktivitásnak. További kísérletezéseiknek köszönhetően két új elemet is felfedeztek, a polóniumot és a radont.
A szerelemnek és a közös sikereknek sajnos igen hamar egy halálos lovaskocsi-baleset vetett véget. 1906-ban Pierre elhunyt, innentől kezdve Marie egyedül nevelte közös lányaikat, akik apjuk elvesztésekor még csak kilenc, illetve kétévesek voltak. Marie átvette férje pozícióját is az egyetemen. Ez nagyon is egyedülálló esemény volt, hiszen addig egyetlen nő sem jutott ilyen magas beosztásba – professzor lett a Sorbonne-on. 1911-ben a kémia területén nyert elismerést a radioaktivitás méréséért, de másodjára már egyedül kapta meg a Nobel-díjat.

MTA ALUMNI előadáson

Dr. Radnóti Katalin, professzor asszony előadásából még megtudhattuk, hogy milyen magyar vonatkoztatású kapcsolatok is származtak a Curie család munkásságának köszönhetően.
Az előadás után az érdeklődök kérdéseket tettek föl, amelyekre gyors választ kaphattak.
Ezúton is köszönjük az előadást!

Szerző: Dr. Jarosievitz Beáta; Fotó: Olasz Máté (11A)