2. helyezés a BME-én megvédett TDK pályamunkáért

Nagy öröm iskolánknak, hogy diákunk, Zanathy Marcell, a BME középiskolásoknak meghirdetett Tudományos Diákköri Konferenciáján (TDK) 2. helyezést ért el.

Kutatási témája, pályamunkájának címe: „Interaktív animáció a kvantumos hibajavításról”.
Pályamunkája itt látható (fontos, hogy mindenki tanulhasson belőle)

A november 16-i megmérettetésen, a BME-n a tavaly először megrendezett középiskolai TDK-ra az idén már 33 dolgozattal jelentkeztek a középiskolás diákok, számukra az egyetem mind a 8 kara is hirdetett versenyt.

A TDK nem más, mint egy kutatási projekt, amelynek kivitelezését egy egyetemi konzulens segíti. A kutatási eredményeket egy dolgozatban kell összefoglalni, majd a TDK Konferencián előadni. A résztvevők előadását zsűri értékeli, így a TDK egyben egy verseny.

A BME a 2024-es felvételin a TDK szereplésért 1-3 helyezés esetén 60 plusz pontot ad, lásd a lenti link 28. oldalán:

Prof. Czigány Tibor, a BME rektora elmondta: „Aki már most, középiskolásként kutatni kezd velünk, nemcsak egy új tudásterület, hanem a Műegyetem megismerésére is lehetőséget kap. Az elkezdett kutatómunka folytatódhat a Műegyetemen.”

Marcell egy éve keményen foglalkozik az általa kiválasztott kutatási témával, amelyet konzulensei: Márton Áron és Dr. Asbóth János irányítottak. Hálás köszönet illeti őket a sikeres témavezetésért.

Marcell a mai napon bemutatott sikeres pályamunkáját a november 24-i, BME által szervezett Nyílt Napon is bemutathatja, a K épület I. emeleti aulájában. Akik arra járnak, kérem nézzék meg a bemutatóját, programját!

Marcell bemutatója:

Ezúton is gratulálunk Marcellnek, és további sok sikert kívánunk!

Bízom benne, hogy jövőre még több TELEKIS diáknak szurkolhatunk a TDK-n!

Szerző: Dr. Jarosievitz Beáta