A Semilab Zrt.-ben jártunk

Nagy öröm volt számunkra, hogy 2026. június 05-én 23 fővel Magyarország legnagyobb, 100%-ban magyar tulajdonú, high-tech fejlesztő cégébe, a Semilab Zrt. kutatás-fejlesztési központjába látogathattunk.

A mai napon az érdeklődő tanulókból álló kisebb csoport vett részt a SEMILAB világában. Már amikor beléptünk az épületbe éreztük, hogy egy valóban izgalmas kalandban lesz részünk.

A programunkon egyből a holográfiával ismerkedhettünk meg, amihez első körben elmondták, hogy hogyan készülnek ezek a hologramok, majd ezek után körbe mehettünk egy hologram kiállításon, ahol mindenki az ott kapott saját kis led lámpájával világíthatta meg a képeket a saját tempójában. Fantasztikus hologramokat láthattunk.

Következő körben egy érdekes csapatjátékot próbálhattunk ki, kisebb csoportokban, ami áramkörök kialakításával volt kapcsolatos. Az üzem különböző feladatait ellátó személyek helyében érezhettük magunkat, amivel megtudtuk és megtapasztaltuk, hogy minden egyes személyre szükség van az üzem egész területén.  Mielőtt betekintést nyerhettünk volna a gyártási folyamatokhoz megtudtuk, hogy itt pontosan mivel is foglalkoznak a SEMILAB-ban.

 A Semilab a legnagyobb magyar tulajdonú, félvezető-ipari mérőberendezéseket fejlesztő cég. A félvezetők és a mikrochipek fontos szerepeket töltenek be a hétköznapi életünkben, hiszen a mobiltelefonjaink, számítógépeink és a repülőgépek sem működnének nélkülük. A mikrochipeket szilícium-dioxidból állítják elő. Először a kvarchomokot felhevítik, majd ezt hosszú folyamat során kristályosítják a megfelelő kristályrács kialakításához. A kristálynövesztés után szeletekre (wafer-re) vágják, majd polírozzák, míg el nem éri azt az állapotot, hogy a szeletekre a kívánt áramköri mintázatokat tudják felvinni egy idegen szóval fotolitográfiának nevezett eljárással. Nagyon fontos, hogy mindezeket meg kell óvni mindenféle szennyeződéstől, mivel az tönkre tenné a chipeket. Ezek a szennyeződések akár a levegőben lévő apró porszemek is lehetnek! Miután megtudtuk, hogy pontosan hogyan is készülnek, körbe vezettek minket a gyártási területeken. Be ugyan nem mehettünk a szennyeződések miatt, de így is láthattuk az éppen ott dolgozókat munka közben. A fantasztikus „tisztaszobát” is megnézhettük, és azt is, ahogy beöltöznek az ottani szakemberek. Fontos azt kiemelni, hogy ez a szoba azért tisztaszoba, mivel a nyomásviszonyok kialakítása miatt a levegőben lévő porszemek a földre hullanak, amiket egy speciális eszközzel egyszerűen fel tudnak takarítani. A helyiségben lévő fülkék levegője négy percenként teljesen kicserélődik friss, szűrt, tiszta levegőre.

A körbevezetés után egy izgalmas előadást hallhattunk Prof. Dr. Cserti József egyetemi tanár úrtól, aki az Eötvös Loránd Tudományegyetemről kifejezetten nekünk mondta el érthetően a SEMILAB kutatásaihoz is szorosan kapcsolódó: „Fermat-elv és a Feynman-féle pályák az optikában” című előadását.

A program legvégén pedig egy rendkívüli fizika showra, kísérleti bemutatóra került sor, ami nagyon látványos, nagyon érdekes volt. Nemcsak kísérleti bemutatót láttunk, hanem a pontos fizikai hátterét, magyarázatát is megtudtuk a jelenségeknek.

Az egész nap folyamán nagyon nyitottak voltak a kérdéseinkre, ez nem egy átlagos program volt, hanem egyfajta interaktív program, mert mi is kivehettük a részünket: az elején a játékban és a végén a kísérletezésben is.

Nagyon köszönjük a sok hasznos, érdekes információt, tudást, amit „tölcsérrel” próbáltak a fejekbe tölteni.

Szerző: Szalma Bettina, 9D osztályos tanuló

Ezúton is köszönjük a Semilab Zrt. munkatársainak, hogy fogadtak minket, és újabb élményt nyújtottak számunkra.

Szervező: Dr. Jarosievitz Beáta

Visszajelzések

Vissza