
Március 25-én nagy tisztelettel köszönthettük iskolánkban Dr. Fábián Margitot, az Energiatudományi Kutatóközpont tudományos főmunkatársát. Ezúton fejezzük ki köszönetünket, hogy a kutatási feladatai mellett elfogadta felkérésünket, és iskolánkat megtisztelte előadásával. Dr. Fábián Margit már nem először járt iskolánkban, mindig hatalmas lelkesedéssel tartja meg előadását diákjainknak.
Mivel iskolánk már 2022 júniusa óta részt vesz az MTA ALUMNI programban, ezúttal csak a program fő céljaira emlékeztetnék: motiváció, tehetséggondozás, ismeretterjesztés, a fizika, a tudomány népszerűsítése. A továbbiakban a diákok is megismerhették előadónkat, Dr. Fábián Margit rövid bemutatása következett. Dr. Fábián Margit 2003-ban a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem, kémia-fizika szakán végzett, majd 2009-ben az ELTE Elméleti Kémiai Doktori Iskolájában szerzett doktori fokozatot. A doktori munkáját az akkori MTA Szilárdtest-fizikai és Optikai Kutatóintézetben végezte (ma Wigner Fizikai Kutatóközpont), majd 2012-től – napjainkban is – az Energiatudományi Kutatóközpont főmunkatársa. 2017-től a Kutatóközpontban működő „Radioaktív hulladékok és leszerelés” kutatócsoport csoportvezetője. Fő kutatási témája a nagy aktivitású radioaktív hulladékok kezelése és hosszú távú tárolása, valamint a szilárdtest-akkumulátorokban alkalmazott szilárd elektrolitok fejlesztése, szerkezeti jellemzése. Dr. Fábián Margit több hazai (OTKA, TÉT, INFRA) és európai projekt vezetője. Irányítása alatt 7 MSc diploma született, jelenleg egy PhD hallgató munkáját is irányítja. Tagja a Pécsi Tudományegyetem Innovációs Szakértői Hálózatának és a Magyar Tudományos Akadémia Szilárdtest-fizikai Tudományos Bizottságának, 2025-től a Magyar Nukleáris Társaságnak az elnöke. A Professzor Asszony díjai közül a legkiemelkedőbbeket említeném: 2021-ben elnyerte a Magyar Tudományos Akadémia Bolyai János Kutatói Ösztöndíját, 2022-ben az Eötvös Loránd Fizikai Társulat, Schmid Rezső díjjal tüntette ki.


A bemutatást követően tisztelettel és elismeréssel gratuláltunk a professzor asszonynak a csodálatos eredményeihez és további sikeres munkát kívántunk, majd meghallgattuk előadását. Az előadás első felében a radioaktív hulladékokkal való felelős bánásmódról hallhattunk, majd megtudtuk, hogy a tárolás több lépcsőben történik: keletkezésük során történő biztonságos kezelés, térfogatcsökkentés, stabilizáló előkezelés, majd végső elhelyezésre kerülhet sor. Figyelemmel és érdeklődéssel hallottuk, hogy a transzmutációs módszerek alkalmazásával komoly kutatások folynak annak érdekében, hogy a mélygeológiai tárolók hosszú távú biztonságának garantálása biztosított lehessen. Az előadásból azt is megértettük, hogy nagyon nagy fontosságot kell a keletkezési forrásoknak tulajdonítani (honnan jön létre az anyag):
- Nukleáris reaktorok: működés közben keletkező hulladék, és a reaktor leszerelése során visszamaradó anyagok.
- Ipari és orvosi izotópok használata.
- TENORM – természetes eredetű radioaktív anyagok, amelyek technológiai folyamatok során felhalmozódnak.


A fizikában kevésbé jártas diákok is megértették, hogy a hulladékminősítési kategóriák a következők:
Alacsony, közepes és nagy aktivitású hulladékok, ezeknek teljesen különböző a bomlási idő szerinti besorolása. Az előadásban betekintést kaptunk a kiégett üzemanyag elhelyezéséről, valamint a tárolási stratégiák kialakításáról. Ennek tudatában többféle tárolási lehetőség biztosított:
Átmeneti tárolás: védett felszíni vagy felszín közeli helyeken, amíg a hulladék aktivitása csökken.
Végleges tárolás: speciálisan kiépített geológiai létesítményekben:
Mélygeológiai tárolók, amelyek hosszú távon biztosítják a sugárzás elzárását.
A tervezésnél figyelembe veszik a természetes analógokat, a radionuklidok diffúzióját, és a sugárterhelést számítási modellek segítségével biztosítják. A lenyűgöző előadás egyben egy nagyon jó felkészülést jelentett a hallgatóságnak a következő heti látogatás megalapozására. Diákjaink egy része az előadást követő héten Bátaapáti NRHT Magyarország egyik legfontosabb nukleáris létesítményében járt, amely a Paksi Atomerőműben keletkező kis és közepes aktivitású radioaktív hulladék végleges tárolására szolgál.
Mindannyian köszönjük ezúton is ezt a lenyűgöző előadást. Köszönjük a professzor asszony előadását.
Szerző és szervező: Dr. Jarosievitz Beáta