Február 17-én nagy tisztelettel köszönthettük iskolánkban előadónkat, Dr. Hornyánszky Gábor egyetemi docens, tehetséggondozásért felelős dékánhelyettes urat, aki a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vegyészmérnöki és Biomérnöki Karának Szerves Kémia és Technológia Tanszékéről érkezett. Ezúton is hálásan köszönjük, hogy a dékánhelyettes úr elfogadta a meghívásunkat, megtisztelte előadásával iskolánk diákjait és tanárait. A díszteremben ezúttal is több mint 120 fő vett részt az előadáson.

A rövid köszöntést követően az esemény levezető elnöke, Nagy Anikó Napsugár a 10 B osztály tanulója felkérte Soproni Theodóra igazgató asszonyt, hogy ő is köszöntse előadónkat.

Igazgatóasszony köszöntése után levezető elnökünk, ezúttal csak a MTA ALUMNI program fő céljaira emlékeztetett, hiszen a programban iskolánk 2022 óta részt vesz.: motiváció, tehetséggondozás, ismeretterjesztés, a fizika, a tudomány népszerűsítése.

A továbbiakban előadónk rövid bemutatása következett. A bemutatóból megtudhattuk, hogy Dr. Hornyánszky Gábor egyetemi docens úr, okleveles vegyészmérnök, aki évtizedek óta oktatóként, kari vezetőként, elkötelezetten foglalkozik a tehetséggondozással az általános iskolás korosztálytól az egyetemi hallgatókig. Kutatómunkája során az enzimek szerves kémiai alkalmazhatóságát vizsgálja. Dr. Hornyánszky Gábor úr több kutatási projekt vezetője, számos tudományos egyesület tagja és több oktatásfejlesztési projekt kidolgozója. Díjai, elismerései közül csak a legutóbbit említeném: 2018-ban Fodor Lajos Díjjal ismerte el munkáját a BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar. Az eddigi sikerek eléréséhez ezúton is gratulálunk és kívánunk további sok sikert!

Dr. Hornyánszky Gábor dékánhelyettes úr bemutatása után a diákság nagy tisztelettel és figyelemmel hallgatta a docens úr előadását.

Az előadás kezdetekor a BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Karáról tekinthettünk meg egy rövid bemutatkozó filmet, a továbbiakban pedig a szerves kémia sokszínű világába nyerhettünk betekintést. A szerves kémia kialakulásának tárgyalásakor szó esett a vis vitalis elméletről, és annak megdöntéséről, Wöhler karbamid előállítása nyomán. Ezt követte a szerves vegyületek csoportosításának megbeszélése, az így elkülöníthető vegyületcsaládok rövid áttekintésével, a különböző funkciós csoportok szerepének kiemelésével. Az izoméria jelenségének magyarázatával folytatódott az előadás, a különböző típusaira (szerkezeti izoméria, sztereoizoméria) láthattunk példákat és kaptunk magyarázatot. Érdekességként kiemelte az előadó, hogy egy enantiomerpár két szereplője lehet teljesen más biológiai hatású. Részletesen hallhattunk a Fischer-konvencióról, a D- és L- rendszer sajátosságairól. Az előadás a reakciótípusok tárgyalásával folytatódott. Az alapfogalmak tisztázása után (pl. reagens, homolízis, heterolízis stb.) a reakciók csoportosítása következett (pl. gyökös reakció, ionos reakció, egy- és többlépéses reakció stb.). A metán klórozását, mint gyökös szubsztitúciós reakciót részletes magyarázat mellett ismertette az előadó. Az SN1 és SN2 nukleofil szubsztitúciós reakciókra is láthattunk példákat. Ezután egy kisfilmet tekinthettünk meg, amely egy korábbi, MOME-val való együttműködés során készült a sav-bázis reakciók szemléltetésére. Szó esett a szerves vegyületek sav-bázis reakcióiról, a savak erősségének jelentéséről, az alkoholok, fenolok és karbonsavak saverősségének viszonyáról. Ezt követte a szupersavak megbeszélése, a saverősség növelésének lehetősége. Az előadás zárásaként a jelen és a belátható jövő legfontosabb kihívásai kerültek előtérbe. Ezek közé tartozik többek között például a klímaváltozás, a betegségek kimutatása és kezelésük, a tiszta víz és egészséges környezet biztosításának fontossága. Végezetül egy kisfilmet tekinthettünk meg a gyógyszerkutatásról, amely a hallgatóság kutatás iránti érdeklődésének felkeltését szolgálta.

Ezúton is nagyon köszönjük a dékánhelyettes úr lenyűgöző előadását.

Köszönettel tartozom Vitéz Kata kollégámnak is a beszámoló szakmai részének a megírásában nyújtott segítségéért.

Dr. Hornyánszky Gábor dékánhelyettes úr előadása -videón

Szerzők: Dr. Jarosievitz Beáta, Vitéz Kata
Szervező: Dr. Jarosievitz Beáta

Vissza